A légitársaság információja szerint csak a járaton fogják megtudni az utasok, hogy merre is tart majd a gépük. Annyit azért könnyítésképpen elárulnak az utazás előtt 1.2 nappal, hogy milyen ruhákra lesz szükség, illetve, hogy az utazás csak 1-2 órát vesz majd igénybe. Azért ezek az információk nagyon lényegesek, hiszen nem mindegy, hogy télikabátot, vagy fürdőruhát csomagoljanak-e a bátor utasok.
1 napjuk volt az utasoknak dönteniük
Mivel a hűségprogram keretében nagyon sok utas jelentkezett erre az izgalmas kalandra, közülük sorsolás útján választották ki a szerencsés nyerteseket, vagyis utazókat, akiknek 24 órájuk volt arra, hogy elfogadják a „felkérést” az utazásra.
30 ezer mérföldbe került az utazás
A Scandinavian Airlines hűségprogramjából 30 ezer mérföldet kellett beáldozniuk az izgalmas kalandban részt vevő utazóknak. Hogy ez sok, vagy kevés-e, azt minden bizonnyal az fogja majd eldönteni, hogy vajon hova is indul majd a titokzatos járat.
Mit szólnál ahhoz, ha éppen Bukarestben landolna a titkos járat?
Érdekes lehet eljátszani a gondolattal, hogy ha például a WizzAir hasonló kezdeményezéssel lépne fel, vajon a hazai utasok nyitottak lennének-e hasonló izgalmas játékra. És ha igen, vajon milyen hangulat lenne azon a gépen, amelyiknek meglepetés úti célja például éppen Bukarest lenne.