Ahogy repülünk szerte a világban, néha elfelejtjük, hogy a leszállópályák nemcsak csupán a célhoz vezető út részei, hanem olykor igazi kihívásokat is jelentenek a pilóták és az utasok számára egyaránt. Persze azért ne legyünk önteltek, a pilótáknak egy cseppet nagyobb a felelősségük. Bár ha belegondolunk, hogy izgulni sem olyan egyszerű?
Az utasoknak kevés bosszúsabb információja lehet egy repülőtéren, mint amikor törlésre kerül egy járat. Ilyenkor aztán az amúgy is hosszúra nyúló várakozási idő még hosszabb lesz, az esetek többségében. Mert sajnos olykor előfordul az is, hogy aznap már nem indítják el a légitársaságok a törölt járatot. Éppen ezért nem árt tudni, hogy Európában melyik repülőtér vezeti a törölt járatok statisztikáját.
A címben jelzett „régió” szó valójában „Kelet-Európát” jelent, hiszen a Skytrax által meghirdetett versenybe a keleti régió repülőterei szálltak be. Egyhuzamban immáron a tizenegyedik alkalommal nyerte el ezt a kitüntető címet a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér. A Skytrax díj odaítélését egy több, mint fél éves felmérési időszak előzte meg, amelynek keretében több, mint 100 eltérő nemzetiségű utas töltött ki egy kérdőívet.
Alaposan felpezsdül nyártól a brassói repülőtér élete. A 2020-ban alapított Fly Lili légitársaság, amely Romániában már eddig is jelen volt, hiszen például Nagyszebenből indított már járatokat Tunéziába, Törökországba és Egyiptomba. A brassóiak és a környékbeliek legnagyobb örömére a Fly Lili új desztinációkkal várja az utazni vágyókat.
Amikor azt hisszük, hogy pontosan ismerünk egy légitársaságot, akkor kiderül, hogy az információink, lehet, hogy hiányosak. Kvíz játékunkkal a Wizz Air légitársaságot szeretnénk még jobban megismertetni olvasóinkkal. Próbáld ki magad, vagy hány kérdésre tudod a helyes választ a Wizz Air légitársasággal kapcsolatban. Minden válaszhoz adunk egy 3-4 mondatos magyarázó szöveget is, segítve ezzel a még szélesebb körű tájékozódást.
Az emberiség történetében kevés dolog jelképezi olyan mélyen az emberi találékonyságot és kitartást, mint a repülőgépek. A repülőgépek fejlődése egy lenyűgöző utazás, mely során az emberek átlépték a lehetőségeik határait, és az égbe emelkedtek. Ez a fejlődés nem csupán technikai, hanem társadalmi és kulturális változásokat is hozott magával, amelyek átformálták az emberiség életét és kapcsolatait.
A repülőgépek története tele van izgalmas mérföldkövekkel, melyek mind-mind egy-egy újabb lépést jelentettek az égen való utazás felfedezésében és megvalósításában. A következőkben részletesen bemutatjuk ezeket a fontos modelleket és azok jelentőségét a repüléstechnika fejlődésében.
Szinte percek alatt elkeltek azok a repülőjegyek, amelyet a Scandinavian Airlines ajánlott fel hűségprogramjának keretében, és amelyről nem tudhatták az utasok, hogy vajon hova fognak repülni. Annyit árultak csak el az utasoknak, hogy a járat április 5.-én fog indulni és 8.-án fog visszarepülni Koppenhágába.
Az utazások során az egyik legfontosabb tényező a kényelem és a kikapcsolódás, különösen igaz ez a megállapítás a hosszú repülőutak esetén. Ebben a cikkben felfedezzük a repülőtéri lounge-ok világát, és megvizsgáljuk, hogy hogyan kínálnak luxust és kényelmet egyaránt az utazóknak a világ különböző repülőterein.
A statisztikai adatok, vélemények, szakmai listák elsősorban arra jók, hogy érdekesek. Ilyen érdekesség az is, hogy az üzleti utazók Európa legjobb repülőterévé választották a Helsinki repülőteret. Ez az európai első hely természetesen sokat elárul, viszont mielőtt bárki is hanyatt esne, eláruljuk, hogy az európai vezető pozíció a világon éppen csak az 5. helyre jó.
Akik Pécsről, vagy a Dél-Dunántúli régióból messzi tájakra szerettek volna repülővel utazni, azok tudják, hogy milyen macerás és költséges dolog már önmagában Budapestre, a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre eljutni. Ezeken a problémákon segít némileg, legalábbis néhány célállomás tekintetében a Pogányi Repülőtérről járatokat indító Universal Air légitársaság.
Prágából többféleképpen is el lehet jutni a Václav Havel repülőtérre, de a turisták körében mindenképpen az egyik legkedveltebb transzfer lehetőség ma már a trolibusz. A troli, amely az 59-es jelzést viseli, a 119-es buszt váltotta fel az utasok kiszolgálására.
Nem tudjuk, kinek milyen élményei vannak a Dublini Nemzetközi Repülőtérrel kapcsolatban, minden esetre kicsit durvának tűnik első hallomásra az a büntetés, amelyet az Ír Légiközlekedési Hatóság (IAA) szabott ki a dublini repülőtérre. Az indoklásban többek között a terminálok és a WC-k tisztaságának hiánya állt többek között.
Ezek a cookie-k elengedhetetlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és ezért nem kapcsolhatók ki.
A böngésződben beállíthatod a sütik blokkolását vagy az azokra való figyelmeztetést, de ebben az esetben előfordulhat,
hogy az oldal bizonyos részei nem működnek megfelelően.
Az oldal további használatával elfogadod ezen – a weboldal működéséhez feltétlenül szükséges – cookie-k használatát.
Statisztikai-, teljesítmény sütik
Ezen sütik segítségével összegezzük az oldalunkon történő látogatásokat és a forgalom forrásait, hogy ily módon mérjük
és javítsuk az oldalunk teljesítményét. Ezek a sütik segítenek nekünk meghatározni a legnépszerűbb és legkevésbé népszerű
aloldalakat. A sütik által gyűjtött információk aggregáltak, összesítettek, ezért anonimak. Amennyiben nem engedélyezed
ezen sütik használatát, nem értesülünk róla, hogy felkerested az oldalunkat.
Marketing sütik
Ezen cookie-k hirdetési célú és közösségi média sütik. Ezen sütiket hirdetőpartnereink helyezik el az oldalunkon keresztül.
Ezeket a sütiket a vállalatok az Ön érdeklődési körének megfelelő profil felállítására és ahhoz illeszkedő hirdetések
megjelenítésére használhatják más oldalakon. A működésük során ezek a sütik nem tárolnak közvetlenül személyes adatokat,
de egyedileg azonosítják a böngészőt és az eszközt. Amennyiben nem engedélyezed ezen sütiket, nem élvezheted a célzott
hirdetéseket a különböző weboldalakon.
Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy a használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.