Maria Ellend, ahol ingyen parkolhatsz, ha a schwechati reptérről indul a géped
Vagyis így, ahogy írtuk nem is teljesen igaz, hiszen a schwechati repülőtérről néhány kilométerre van a parkolóhely, amit egyre több magyar fedez fel, amikor Bécsből indul a járata. Maria Ellend település nevét többen is imájukba foglalhatták már, hiszen itt ingyenes a parkolás. Ez az az első jó hírünk.
Óránkénti vonat a schwechati reptérre
A második jó hírünk, hogy közvetlenül a vasútállomásnál is leparkolhatunk az autónkkal, ahonnét szinte óránként jár vonat közvetlenül a schwechati repülőtér termináljaihoz. Hát kell ennél kényelmesebb és jobb transzfer? Nem hisszük.
A „transzfer” vonat ára Maria Ellendből a schwechati repülőtérig alig több, mint 4 euróba kerül fejenként. Így tulajdonképpen ezzel az egyedüli költséggel kell számolnod az ún. reptéri parkolás címén, még ha ezt nem is reptéri parkolásnak, hanem inkább Maria Ellend-i parkolásnak kellene neveznünk.
Azért sajnos itt sem minden papsajt. No, nem az árra, vagy az ingyenes parkolásra gondolunk, hanem arra, hogy ha túl korán indul a fapados járatunk a schwechati repülőtérről, akkor bizony előfordulhat, hogy olyan korán nincsen még vonat Maria Ellendből a schwechati repülőtérre. Ez bizony kellemetlen lehet, éppen ezért utazás előtt ennek azért alaposan érdemes utána nézned minden esetben. Az első vonat egyébiránt hétköznapokon 4.30-kor indul, hétvégén pedig valamivel 5.30 után. Ha tehát ezekkel a járatokkal nem érünk ki, akkor is lehet, érdemes itt parkolni, csak éppen taxival érdemes elmenni a reptérig.
Nem örzött a parkoló a vasútállomásnál, viszont személyes tapasztalat volt, hogy a Kispesti metróállomásnál kipakolták az autónkat, szóval minden bizonnyal, ismerve a közállapotokat, semmivel sem veszélyesebb a Marai Ellendi vasútállomáson parkolni, mint például Kispesten. A reptéri őrzött parkolók esetében természetesen egészen más a helyzet és mások az árak is.